2009. március 29., vasárnap

Hungaria Skins 2. Sportábora

HUNGARIA SKINS
II. Sporttábor


A skinhead szubkultúrára és mozgalomra mindig is jellemző volt a jó kiállás, az állandó harcra készség és a katonai jelleg. Az MNA-s idők elmúltával, az egykori sólyomtáborok hiányával űr keletkezett ezen a téren. Ezt a fajta hiányt igyekezett pótolni a Hungaria Skins amikor a fejébe vette, hogy megrendezi II. Sporttáborát. A tábor katonás fegyelemben, bajtársias hangulatban került megszervezésre július közepén, a Mátraalmás nevű kisközség melletti erdőben. A tábor vezetője a légióban 5 évet szolgált Sipi volt, aki a Hungaria Skins megbecsült tagja.
Az első napon folyamatosan érkeztek a résztvevők, délelőttől kezdve egészen az éjszakába nyúlóan. Volt, aki autóval, motorral vagy éppen busszal jutott el a helyszínre. Miután mindenki felállította a sátrát, jöhetett a tábor „elrendezése”, pl.: a fürdőhely kialakítása. Késő délután „kezdésnek” egy bő 6 km-es táv állt a jelentkezők előtt, amit futva teljesítettek, ill. laza erőnlét is helyet kapott. Az esti szalonnasütés és tábortűz mellett mindenkinek lehetősége nyílott arra, hogy jobban megismerhesse a többi táborlakót.
Másnap reggel a korai ébresztő után bemelegítés, majd egy 4 km-es futás következett. A délelőtt hátramaradó részében az ökölvívással ismerkedhettek a megjelentek, ill. annak elsajátításával „üthették” el az időt. Ez után némi erőnléti edzés következett a legkülönfélébb gyakorlatokból. A kora délután sziesztázással telt, és túrára való felkészüléssel, ami nem sokkal később kezdetét vette a Mátra eme szemet gyönyörködtető vidékén. A tiszta levegő, az érintetlen természet, a csodálatos táj mindenkit rabul ejtett. Utunk során megtekintettük egy elhunyt bajtársunk emléktábláját és eljutottunk több egykori vár romjaihoz, is mint pl.: Galyavár és Ágasvár. A túraút során kereszteztük az ország legmagasabban fekvő településeit Mátraszentlászlót, Mátraszentimrét és Mátrakeresztest. Bár az út kicsit hosszabbra sikerült, mint az eredetileg meg lett tervezve, azonban a hihetetlen látvány mely a hegytetőkön a szemek elé tárult kárpótolt mindenkit az „elszenvedett” fáradalmakért. Az esti visszaérkezés után a táborban csak kevesen maradtak talpon egy tábortűz melletti beszélgetésre, többen inkább a nap fáradalmainak kipihenését választották.
Az utolsó nap kora reggelén az előző naphoz hasonlóan bemelegítéssel kezdett a csapat, majd következhetett a már megszokott futás, levezetésnek pedig némi erőnlét, ill. boksz volt a program. Délhez közeledve a brigád megkezdte a tábor elbontását, és annak rendbetételét.
Miután mindenki összepakolt búcsúzóul a társaság egy baráti sörözéssel köszönt el egymástól.
Összességében elmondható a táborról, hogy eredményes volt, hisz egy összeszokott és ütőképes csapat született az alatt a röpke 3 nap alatt. A kijelölt feladatokat kivétel nélkül mindenki sikerrel teljesítette. Amit fontosnak érzek megemlíteni, h mindenféle káros szenvedélytől mentes és teljes mértékben a sportolásnak szentelődött napok voltak ezek, amely a mai világban példaértékű, ugyanakkor kiemelném még azt a tényezőt, hogy azon a hétvégén koncert is megrendezésre került, ám mégis a táborozók a szórakozás helyett inkább a „nehezebb”, de hasznosabb utat választották! Remélhetőleg az elkövetkezendő években is rendszerességgel megrendezésre kerül a tábor, ezzel is erősítve és egységbe kovácsolva mozgalmunkat! Hisz mint tudjuk: „Erős testben ép lélek!”

2 megjegyzés:

  1. Büszke vagyok Rátok, fehér magyar férfiak!
    Magyarország katonái nagy szükség van Rátok!

    VálaszTörlés